2016. december 28., szerda

Szűzpecsenye pan mártással

Szűzpecsenye pan mártással

-1/2 csésze olívaolaj
-1/3 csésze szójaszósz
-1/4 csésze vörös borecet
-1 citrom leve
-1-2 evőkanál Worcestershire szósz
-1-2 evőkanál friss petrezselyem, apróra vágva
-2 teáskanál száraz mustár
-frissen őrölt fekete bors, ízlés szerint
-4 gerezd fokhagyma, megtisztítva, aprítva
-1 kg sertés szűzpecsenye

Keverjük össze a fűszereket egy zacskóban, és a szűzpecsenyét tegyük bele, kb. 4-5 órán keresztül pácoljuk. Még jobb, ha egy éjszakán keresztül érlelődik a hús. Egy nagyon forró serpenyőben minden oldalát pirítsuk meg, majd helyezzük 180 fokos sütőbe. 30-40 perc alatt készre sütjük. Közben készítsük el a mártást. A pecsenye levéhez hozzá aduk a pácléből 3-4 evőkanállal, és kb 2 dl húslevest. Jól összeforraljuk, majd diónyi vajat teszünk hozzá, amitől a mártásunk selymes fényt kap, és szépen besűrűsödik. Szeletelés előtt legalább 5 percig hagyjuk a húst pihenni.  Tálaljuk sok zöldséggel, esetleg főtt burgonyával. A mártással húzzuk át a szűzpecsenyét, a többi mártást tálaljuk csészében.

2016. december 26., hétfő

Kókuszos álom

Kókuszos álom - sütés nélkül

- 3 dl tej
- 10 dkg vaj
- 8 dkg kristálycukor
- 4 evőkanál búzadara
- 12 dkg kókuszreszelék
- 20 dkg ét- vagy tejcsokoládé
- 2 teáskanál olaj

A tejet felfőzzük a cukorral és a vajjal. Amikor elolvad a vaj, hozzáadjuk a búzadarát, jól átkeverjük, lezárjuk és mehet bele a kókuszreszelék is. Ha langyosra hűlt, akkor egy kb. 20x20 cm-es formát kibélelünk fóliával és beleegyengetjük a kókuszos masszát. Hagyjuk kihűlni. 10 dkg csokoládét gőz felett felolvasztunk, elkeverünk benne 1 teáskanál olajat és a kihűlt kókuszos masszára simítjuk, majd betesszük a hűtőbe dermedni.  Dermedés után kivesszük a hűtőből, kiborítjuk egy tálcára úgy, hogy a csokis rész alulra kerüljön levesszük róla a fóliát. Majd a másik 10 dkg csokoládét is felolvasztjuk gőz felett, elkeverünk benne 1 teáskanál olajat és a kókuszos massza tetejére simítjuk. Így alul és felül is csokoládé réteg lesz. Ismét betesszük a hűtőbe dermedni, majd 1-2 óra után szeletelve kínáljuk.



A receptet még Gabriellától lestem és készítem azóta is pár havonta.:)

2016. december 10., szombat

Kívül-belül sajtos pogácsa

Kívül-belül sajtos pogácsa

– 38dkg finomliszt
– fél kocka friss élesztő
– 60ml langyos tej
– 1 csapott mokkáskanál kristálycukor
– 12,5 dkg vaj
– 1 tojás
– 80-90g tejföl
– 1 púpos teáskanál só
– 15 dkg reszelt trappista sajt (fele a tésztába, fele a tetejére)

A tetejére:
– 1 tojás sárgája 1 csepp tejjel felverve

A cukrot a langyos tejjel elkeverjük, majd belemorzsoljuk az élesztőt, és hagyjuk felfutni. Mikor felfutott akkor a többi hozzávalóval egyneművé gyúrjuk, gyors mozdulatokkal, lágy tésztát kell, hogy kapjunk. Lisztezett deszkán nyújtsuk ujjnyi vastagra, majd szaggassuk ki nagyobb méretű pogácsaszaggatóval. Kenjük meg a tetejüket tojással, tegyünk rá reszelt sajtot, majd tegyük a hideg sütőbe, melyet aztán közepes hőfokra, vagyis 180 fokra kapcsoljunk be. Addig süssük, míg szép aranybarna nem lesz a sajt.


2016. december 6., kedd

Mézes-mustáros mini hambi

Mézes-mustáros mini hambi

-12db mini hamburger zsemle vagy 8db szezámmag nélküli hamburger zsemle
-12 szelet sonka
-12 szelet sajt
-4 evőkanál vaj
-1 evőkanál méz
-2 teáskanál Worcestershire szósz
-2 teáskanál mustár

Egy tepsit alufóliával kibélelek. A hamburgereket ketté vágom és az alsó felüket rárakosgatom az alufóliával bélelt tepsibe. Mindegyik darabra teszek egy-egy szelet sonkát és sajtot, majd befedem a zsemle másik felével. A vajat kissé megolvasztom és belekeverem a mézet, a Worcestershire szószt és a mustárt, jól összekeverem és megkenegetem vele a zsemléket (az összeset ráöntöm). Közepesen meleg sütőben sütöm kb. 10 percen át, míg a sajt elolvad.

2016. december 2., péntek

Csirkecombok paradicsomos cukkiniágyon

Csirkecombok paradicsomos cukkiniágyon

- 3-4 csirkecomb
- 2 kis cukkini
- 1 marék koktél paradicsom
- 1 szál répa
- 2 nagyobb burgonya
- 1 tv paprika
- 1 fej fokhagyma
- só, bors, csirkés fűszersó, olivaolaj

A  csirkecombokat ketté vágjuk, kevés olajjal meglocsoljuk és bedörzsöljük a fűszersóval. A zöldségeket megtisztítjuk kockázzuk, karikázzuk, a paradicsomokat félbe vágjuk a fokhagymákat csak kissé megnyomjuk és az összeset egy tepsibe rakjuk. Meglocsoljuk olajjal, fűszerezzük és jól összeforgatjuk. Ráhelyezzük a combokat és 15 percig fólia alatt, majd kb. 20 percig fólia nélkül, közepesen forró sütőben megsütjük.