2018. december 28., péntek

Zserbógolyó

Zserbógolyó

20 dkg aszalt sárgabarack
20 dkg darált dió
2 evőkanál sárgabaracklekvár
1 csomag vaníliás cukor
1 evőkanál méz
2 evőkanál porcukor
kb. 1 dl rum
20 dkg tortabevonó csokoládé
1 evőkanál étolaj

Az aszalt sárgabarackot vágjuk fel nagyon apróra, majd öntsük rá a rumot, és hagyjuk állni, míg teljesen magába nem szívja azt.
A darált diót tegyük bele egy tálba, adjuk hozzá a mézet, a porcukrot és a vaníliás cukrot, a sárgabaracklekvárt és a rumba áztatott aszalt sárgabarackot, majd keverjük alaposan össze a masszát.
Ezután diónyi golyókat formáljunk belőle, majd tegyük be a fagyasztóba kb. 1 órára, hogy kellően lehűljön, így könnyebb bevonni a csokival. Egy tálba tördeljük bele a csokoládét, adjuk hozzá az étolajat, majd gőzfürdő fölött, állandó keverés mellett, olvasszuk fel.
A golyókat egyesével forgassuk bele az olvasztott csokoládéba. Ezután tegyük egy sütőpapírra, és hagyjuk a csokoládét teljesen megszáradni vagy díszíthetjük még kedvünk szerint.
Száraz, hűvös helyen hosszabb ideig eltarthatjuk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése