Tészta hozzávalói:
-4 db tojás
-12,5 dkg porcukor
-10 dkg liszt
-2 dkg kakaó
-2 ek forró víz
-1 tk vaníliaaroma
Eperkrém hozzávalói:
-30 dkg eper
-30 dkg mascarpone
-2 dl Hulala
-2 cs vaníliás cukor
-1/2 citrom leve
-15-20 dkg porcukor
A porcukrot a tojásokkal, addig verjük/keverjük, hogy legalább háromszorosára nőjön. Ekkor állandó keverés mellett, adjuk hozzá a vaníliaaromát, és kanalanként a forró vizet, majd keverjük még 1-2 percig. A lisztet keverjük össze a kakaóval, majd szitáljuk a tojásos keverékhez, és keverőlapáttal keverjük óvatosan össze. Egy gáztepsit béleljünk ki sütőpapírral, majd kanalazzuk rá a masszát, és egyenletesen simítsuk el. Előmelegített sütőbe, majd közepes hőmérsékleten süssük 10-15 perc alatt készre. A sütőből kivéve borítsuk rá a tésztát egy liszttel vékonyan megszórt sütőpapírra. Ezután óvatosan húzzuk le a forró tésztáról a sütőpapírt, majd takarjuk le egy nyirkos konyharuhával.
Letakarva hagyjuk a tésztát teljesen kihűlni, majd vegyük le a konyharuhát, és a sütőpapír segítségével csavarjuk fel. Az epret alaposan mossuk meg, csepegtessük le, majd ízlés szerint daraboljuk fel. A mascarponét keverjük simára a porcukorral, a vaníliás cukorral, és a citromlével. A Hulalát verjük kemény habbá, majd apránként, óvatosan keverjük hozzá a mascarponekrémhez. Ezután vegyünk ki belőle pár kanállal és tegyük félre. (ezzel vonjuk majd be a rolád külső részét) A maradék krémhez adjuk hozzá a feldarabolt epret, majd óvatosan keverjük össze. Csavarjuk ki a papírból a tésztát, majd egyenletesen kenjük meg az epres krémmel. Ezután óvatosan csavarjuk fel, majd a félretett krémmel vonjuk be a külsejét is. Ezután l díszítsük ízlés szerint a roládot. Végül tegyük be a hűtőbe, hogy a krém kellően megdermedjen, és az ízek jól összeérjenek.A receptet az egyik kedvenc oldalamon találtam, már többször elkészítettem, szeretjük. Köszönjük "Gizi" , hogy közzé tetted! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése