Hozzávalók a tésztához:
18 dkg finomliszt
1 tojás
1 evőkanál olaj
1 kávéskanál citromlé
1 csipet só
kb. fél dl langyos víz
A kenéshez:
1 dl tejföl
1 dl olaj
A töltelékhez:
50 dkg tehéntúró
15 dkg kristálycukor
3 evőkanál búzadara
1 tojás
40 dkg eper tisztítva, darabokra vágva
A tésztához a lisztet, a tojást, az olajat, citromlét és a sót annyi langyos vízzel gyúrjuk össze, hogy közepes keménységű tésztát kapjunk. Cipót formálunk belőle, letakarjuk és fél órát pihentetjük. A töltelékhez a túrót, cukrot, búzadarát és a tojást egy tálban elkeverjük addig, amíg a cukor el nem olvad. A tésztát két cipóra osztjuk, kinyújtjuk téglalap alakúra jó vékonyra, megkenjük a tejföl és olaj keverékével, egyenletesen eloszlatjuk rajta a túró felét, megszórjuk az eper felével. Két oldalt picit ráhajtjuk a tésztát a töltelékre (ahogy a fenti képen is látszik) és feltekerjük, mint a piskótatekercset (a hajtás része alulra kerüljön). A másik cipóval is ugyanígy járunk el. Sütőpapíros tepsire tesszük a réteseket, a tetejüket megkenjük a maradék tejföl-olaj keverékével, majd előmelegített 180 fokos légkeveréses sütőben kb. 25 percig sütjük. (a sütési idő csak tájékoztató jellegű, sütőtől függően eltérhet) Öt percig hagyjuk pihenni, majd szélesebb darabokra szeleteljük és porcukorral meghintve langymelegen tálaljuk.
Ez a csodás recept Gabriella konyhájából származik, már rég óta nézegettem, de csak most szántam rá magam, nem bántam meg, nagyon finom. :)


Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése