2014. május 12., hétfő

Rigó Jancsi torta

Rigó Jancsi torta

Hozzávalók 24 cm-es tortaformához

A piskótához
4 tojás
2 evőkanál víz
100 g porcukor
2 teáskanál kakaópor
2 evőkanál olaj
140 g finomliszt
1/2 kávéskanál sütőpor

A krémhez
500 ml tejszín
30g cukor
100 g étcsokoládé
1 kávéskanál vaníliakivonat
1 evőkanál rum

A tetejére
150 g étcsokoládé
1 evőkanál étolaj


A piskóta hozzávalóiból két lapot sütünk.
Az egész tojásokat a porcukorral, a vízzel és a kakaóporral felverjük. Hozzáadjuk az olajat, majd beleforgatjuk a sütőporos lisztet is. Sütőpapírral bélelt formába simítjuk a masszát és 180 fokra melegített sütőben egyenként kb. 10-12 perc alatt megsütjük.
A krémhez a csokoládét a rummal, a vaníliával és 4-5 evőkanál tejszínnel vízgőz felett megolvasztjuk.
A tejszínből a cukorral kemény habot verünk, vékony sugárban hozzáöntjük a csokoládét, miközben folyamatosan tovább verjük a habot.
Az egyik piskótalapot tortatálra helyezzük, ráhalmozzuk a krémet és elsimítjuk.
A tetejére szánt csokoládét az olajjal vízgőz felett megolvasztjuk és a másik lapra kenjük.
Megvárjuk amíg megszilárdul, de még nem keményedik meg, és a csokoládés lapot 12 egyenlő szeletre vágjuk.
Körben a krémre helyezzük a szeleteket és 1-2 órán át hűvös helyen tartjuk a tortát.


A receptet citromhab blogján találtam!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése